Gyakran puffogtatott frázis, hogy az új Batman-széria milyen elképesztő mélységeket kapott. Attól azonban, hogy komolyabb hangvételű lett, mint az eddigiek, nem egyenlő azzal, hogy kevlárba bújtatott lábacskáival magától is megáll két lábon, mint epikus mű.
A tény, ami miatt számomra keveset adnak a Batman-filmek, hogy ez a figura sokkal szövevényesebb jellemrajzot rejt magában, mint amit vele született szerepe - jelmezes szuperhős - megenged kibontani számára. Inkább a képregény és nem a hollywoodi mozi terepe az, amitől elvárhatjuk ennek a vonalnak a továbbgondolását. Megjegyzendő, hogy nem is egy képregény van, ami veszi a bátorságot és vitorlát bont ezeken a ködös és eleddig feltáratlan vizeken (például Grant Morrison magyarul is megjelent Arkham elmegyógyintézet füzete, aminek történetét Dave McKean nyomasztó expresszionizmusba oltott szimbolista rajzai tesznek még súlyosabbá).
Vegyük tehát szemügyre alaposabban Bruce Wayne és Batman karakterét, nemcsak a filmeket alapul véve, hanem úgy általában. Milyen erkölcsi vonalak mentén alakítja az életét, illetve egyáltalán, ki is ez az ürge? Egy jóképű milliárdost látunk, aki nappal mosolyogva illatozik, céges ügyeit intézi és partikon jópofizik, ám éjjelente rémmé maszkírozva járja haláltáncát a gothami söpredékkel. Mindkét énjét megbecsülés övezi és még ellenségei is elismerik, hogy megkerülhetetlen figura az üzleti és éjszakai berkekben egyaránt. Egy erős, öntudatos és nemes életvezetésű ember képe rajzolódik ki előttünk, markáns és szimpatikus valaki, aki súlyos áldozatok meghozatalától sem riad vissza, hogy a belső iránytűje által jelzett útról le ne térjen.
De mik is azok az általa hangoztatott értékek, amik akkora tiszteletet és csodálatot ébresztenek a gothami polgárok és a rajongók széles tömegeiben? Hitvallását egyetlen szóban összefoglalhatjuk, ez pedig az igazságszolgáltatás. Bár a gyakorlatban ez teljesen kimeríti a megtorlás fogalmát, Bruce a következőképpen interpretál: a törvénytelen dolgot elkövető embernek vállalnia kell tettei következményeit, mégpedig a bíróság előtt. Tehát ha valaki egy Batmannek nem tetsző gaztettet hajt végre - ez jogilag bele szokott férni az illegalitás halmazába - , akkor első lépésként az illetőt beledöngöli a földbe, majd egyenes út vezet a börtönig vagy a múlt századi eszköztárral dolgozó elmegyógyintézetbe, hogy a vezeklés kezdetét vehesse. Lényegileg: ha nem úgy viselkedsz, ahogy társadalmilag elvárjuk, akkor kétszeresen is lenyomunk a víz alá. Szenvedést okoztál? Szenvedj te is, reméljük talán bele is döglesz. Bruce fennhangon is elmélkedett arról, hogy olyan alakban akar szembeszállni az alvilággal, ami sejtszintű rettegést vált ki alávaló tagjaiból. Az ő ösztönös és tudatosan kiérlelt válasza a bűnözésre tehát nem a megelőzés, nem is valami azt orvosló tendencia, hanem a bosszú.
Hadd jegyezzem meg milyen végtelenül szomorú dolognak tartom, hogy alapvető reakciónk a dekadens viselkedésekkel szemben a “sarokba állítás-effektus”, ami egyfajta szimbolikus likvidálásként is értelmezhető. Társadalmilag az oviban kezdődik ez, amikor a lurkót sarokba állítjuk, mert rossz fát tett a tűzre. Felnőttek esetében ugyanezen receptre ráhúzzuk az “intézmény” és “társadalmi érdek” címszavakat, hogy nagyon komolynak tűnjünk és így csinálhatjuk ugyanazt: ha valakivel baj van, jól elzárjuk. Ennek két oka van, egyik, hogy aki a börtönben van, az szenved, tehát elégedetten dőlhetünk hátra, hogy nem csak mi szívtuk meg. A főbb ok pedig az, hogy ha bűnözőink el vannak szegregálva egy - a társadalom számára félreeső, láthatatlan - helyen, akkor ugye a probléma megszűnik. Nem látok semmit, semmi nem emlékeztet arra, hogy itt probléma lenne. Kerüljük el a problémát, kerüljük el a fájdalmat, az nem az élet része, az nem is valós. Ez persze érthető, hiszen bármilyen problémán gondolkodni és dolgozni vele megerőltetést jelent, arra pedig kinek van kedve? Sőt, ideje? Ebben a rohanásban?!
Azért hozzátenném, hogy egyrészt én is rendőrt hívok, ha valaki a kombinón bicskával szabja a zsebemet, a másik pedig, hogy teljesen érthető az a fajta elégedettség is, ami elönt minket látva, hogy Batman péppé ver egy pszichopata tömeggyilkost. Azonban ez mit sem változtat azon a tényen, hogy hozzáállása árnyalatnyiban sem tartalmazza a konstruktív és szeretetteljes problémamegoldás egyetlen elemét sem. Viszont annál inkább erőszakos és végső célja mindig a bűnhődtetés.
Kicsit eltértem a tárgytól, de be akartam mutatni, hogy Batman azzal, hogy a börtönöket tölti fel fáradhatatlanul, milyen íratlan társadalmi egyezményt is támogat a tetteivel. Nem feltétlen a börtönnel van a baj, de ha már odaraknak valakit, miért nem foglalkozik vele pszichológus vagy segítik elő a társadalomba való visszailleszkedését terápiás eszközökkel, kiszakítva őt a bűnözés mocsarából? Miért annyi a cél, hogy az illetőt betoljuk oda, pár év múlva úgyis onnan folytatja, ahol abbahagyta, nyugodtan meg lehet kérdezni bármelyik járőrt az utcán. Tehát ez nem megoldás a problémára, Batman mégis ennek a dolognak a szolgálatában áll. Pedig ennél többet várnánk tőle. Ha megütsz valakit, én is megütlek - már önmagában szomorú alternatíva konfliktuskezelésre, de egy hosszú éveken át keleti mestereknél tanuló hiperintelligens férfiútól ez már tényleg a butaság és a struccpolitika teljes betetőzése. Miért csinálja hát?
Hiszen gondoljunk bele, ekkora vagyonnal Bruce nem egy, hanem akár több tucatnyi Batmant foglalkoztathatna és nem neki kéne Golgotát járnia minden éjjel. Honnan ez a már-már eszelős és kiapadhatatlan düh, ami ráadásul napról napra emberfeletti erőfeszítéseket kíván tőle, mind mentálisan (két világának ügyeivel foglalkozni), mind fizikailag (a sok bunyó, kevés alvással kiegészítve).
Aki ilyen kivételes képességek birtokában van és a felső tízezer tagja, mégis hogy csúszhatott le a bosszú eme mély és sötét gödrébe? Kezdjük az elején, nézzük csak meg hogyan is nőtt fel az ifjú titán.
Bruce Wayne-ről tudni lehet, hogy pofátlanul gazdag családba született egyke gyerek volt. Szüleiről elég kevés információnk van, de alapvetően a rendes és szociálisan érzékeny ember diadalszobraiként tüntetik fel őket, főleg az apát, akiről tudni lehet, hogy önerőből hozta létre a Wayne vállalatot és emelkedett a felső tízezerbe. Mentalitása tehát nem a fitymállóan golfozó arisztokrata, hanem a megfeszítetten és nonstop dolgozó élmunkás. Sejthető, hogy maximalista és pedáns emberrel van dolgunk, akit csak oldalbordaként egészít ki a - valószínűleg jószívű és kedves, de magát alárendelő - dekoratív anyuka a “férfi az úr háznál”-jelszó égisze alatt. Hevesebb viták alkalmával ez szintet léphetett az “asszony, hallgas a neved”-féle konfliktusmegoldással.
Ebből következik, hogy Bruce egész gyerekkorában jelen volt egy intenzív nyomás a szülői - apai - oldalról, aminek ugye meg kellett felelnie. Nem beszélve arról, egyetlen fiú lévén ő volt a cég leendő örököse. Gondtalan és álmodozással teli gyermekkorában fontos szerep juthatott a szüleinek való megfelelés utáni vágyának.
Életének legmeghatározóbb eseménye a szülei halála volt, amit ráadásul végig is nézett. Ez bárki számára világomlást okozó trauma, főleg egy gyereknek. Kisfiúként a biztonságot jelentő személyeket vesztette el, az emiatt érzett fájdalmán kívül egy gyereknél később még megjelenik a szülei felé érzett düh, amiért azok “elhagyták” őt, amit csak tovább fokoz az, hogy mindezzel szemben ő teljesen tehetetlen és inkompetens. Világa és a létezésbe vetett hite omlott össze. De ez még mind semmi.
Az egészben a legrosszabb a lelkiismeret-furdalás, ami egy gyereknél szintén alapvető érzésként üti fel a fejét, miszerint ő a hibás a szüleit érintő dolgok tekintetében. Egyes képregény-írók szerint ráadásul a baleset előtt moziban szórakozó család Bruce miatt hagyta el idő előtt a termet, mert megijedt a filmben látott jelenettől.
Főhősünk egyedül maradt, felelősnek érezte magát, mindezt egy szüleinek folyamatosan megfelelni vágyó tudat börtönében. Melegágya a folyamatos önostorozásnak és lelki önsorvasztásnak, ami mellé aztán becsatlakozik a pszichológiai értelemben vett munkamánia, ami miatt most már csak azért is be akarta bizonyítani, hogy ér valamit és nem haszontalan gyerek. Persze akiknek ezt meg lehetne mutatni, már halottak, de lelkifurdalása miatt nem tud leállni vele, árulásnak érezné. Ha már “megölte” a szüleit, legalább ebben maradjon hű hozzájuk. Persze ez egy csapda, ráadásul mindent felőrlő.
A fájdalom nyílt sebként sajgott lelkében iskolás és egyetemi évei alatt egyaránt. Bár aktívan szenvedett tőle, tanulmányi eredményeire és életvezetésére nem volt káros hatással, élete minden területén kiemelkedő eredményeket tudott felmutatni. Már itt láthatjuk rajta a merevséget, ez azonban ösztönös és szükségszerű válasza volt a fájdalomra, valamint a fentebb írt világomlás érzetére. Képzeljük el, mit jelenthet egy kisfiú számára ez a tragédia, biztonságérzete romokban, úgy érzi bármikor elveszíthet mindent újra - hiszen neki akkor a szülei jelentettek mindent. Emiatt a létezés állandóságába és kontinuitásába vetett hite dőlt össze. Ez a színtiszta káosz állapota, ami a halálfélelemhez hasonlatos. Az összeomlás és visszafordíthatlannak tűnő széttöredezettség megfékezése végett öltötte magára a merevség páncélját, ez tartja egyben a valóságba vetett hitét. De ez is szab gátat annak, hogy megélje a gyász és fájdalom szülte indulatait, illetve hogy valakivel meghitt viszonyba kerüljön, de erről később. Merevsége az az érzelmi vascsizma, ami nem engedi továbblépni, ami miatt a gyász egyfajta befagyasztásaként és preparációjaként végül megalkotja Batmant.
Az egyetemista Bruce életében nemsokára eljött a pillanat, amikor nem már bírt tétlenül egy helyben maradni, ezért világkörüli útra adta a fejét. Nézzük meg mi is volt ennek a valódi célja, valamint tanult-e belőle valamit és nem utolsósorban milyen irányt jelölt ki magának a továbbiakra.
A hivatalos eredettörténetek szerint Bruce - aki egyébként bosszút esküdött halott szülei fölött hogy életét a bűnüldözésnek szentelje - úgy döntött, elindul világot látni. Két oka volt az útnak, egyrészt nem tudott mit kezdeni magával, nem találta a helyét - a már említett létbizonytalanságtól való félelme miatt ezen nem csodálkozhatunk - és gyógyírt keresett a benne lakozó fájdalom enyhítésére. Igazából azonban ez egy szökés volt, menekülés a fájdalom és annak valósága elől, menekülés a Wayne-kastélyban lakozó szülő-szellemek jelenléte és a gyásszal való szembenézés elől. Ez volt Bruce első szökése önmaga elől.
Életének egyetlen lehetséges fordulópontja és reménye ez a világ körüli út lehetett volna. Esélyek tömkelege adatott meg számára - gondoljunk bele hány keleti mesternél járt, akik mind figyelmeztették őt, rossz úton jár - , hogy irányt váltson és az elfogadás útjára lépjen. Egy hegyek közt élő kínai mester az erőszakra való fogékonyságára hívta fel a figyelmét, egy indiai női fakír pedig emellett a fájdalommal való megbékélés fontosságát hangsúlyozta.
Útja, legalábbis a lelki gyógyulás szempontjából, értelmetlennek és meddőnek bizonyult.
Bruce nem akarta felismerni és elfogadni a tényt, hogy a fájdalom, legyen bármennyire kellemetlen dolog, az élet részét képezi, valamint ha az ember túl akar jutni rajta, akkor valamilyen módon ki kell tárulkoznia neki. Görcsösen ragaszkodott ahhoz elképzeléséhez, hogy ezt valahogy kordában tudja tartani és uralkodhat rajta. Az a szomorú, hogy ez minőségét tekintve körülbelül ugyanaz a fajta érzelmi reakció, mint amikor az óvodás kisfiú hisztériába kezd, mert nem kapta meg karácsonyra hőn áhított játékát. Nem tudta elfogadni, hogy az élet bizony nem mindig úgy alakul, ahogy úri kedvünk elvárná. De sajnos ilyen a szürke valóság, ha tetszik, ha nem. Lássuk Bruce mihez kezdett vele.
Csalódottan és elbukottan tért haza, útja során nem lelt érzelmileg kielégítő válaszokra, hiszen azok a fájdalom magához engedését sürgették, míg ő végig pont ez elől menekült. De elérkezett életében a holtpont, amikor már nem bírta viselni ezt a terhet, annak felszínre kellett törnie. Mivel láttuk, hogy szembenézni ezzel nem képes, egy megoldás maradt csak: lehasítani tudatából azt a részt, ami a fájdalmat jelképezi, így Bruce megalkotta saját alteregóját és második énjét, a Denevérembert. Ez volt egyúttal második szökése önmaga elől. Megkezdődött a hasonló traumát átélt embereknél jelentkező valóságtorzítás és pozicionálás is, hiszen számára ez egy megnyugvást hozó felismerés és megoldás volt élete nagy problémájára. Érzelmi gyávaságát és félelmei befagyasztását egyfajta szent küldetés ideájává magasztalta. A rosszfiúk páholása társadalmi feladattá nemesedett lelki szemei előtt. A jó öreg kognitív disszonancia, ugye.
Bruce észre sem vette, hogy a benne rejlő agresszió - aminek ártalmasságára többször felhívták figyelmét Keleten - végre utat talált magának és ezzel a lehető legrondább megoldást választotta problémái kezelésére: átment szolid pszichopatába, aki másokat ijesztget és bántalmaz - még egyszer mondom, tiszta sor, hogy egészen más egy öreg nénit holtig rugdosni és egy gyilkost ütlegelni, de nem változtat a tényen, hogy Bruce miként viselkedik bizonyos emberekkel, illetve hogyan reagál ő egy adott problémára.
Az új én azonban egy sor más hasznot is hozott számára. Már az alteregó-gyártás művelete is gyermekded vonásokat takar. Mivel éjjelente megszűnik Bruce lenni, ezáltal nem is ő járja a mocskos gothami utcákat és nem ő kötekszik a bűnözőkkel, az bizony a Denevérember. A denevér már önmagában is csodálatos szimbolikával ajándékoz meg minket; a sötétségben élő vak állat - tökéletesen tükrözi Bruce alapvető reakcióit a benne lévő fájdalomra: elfordul tőle, tehát nem látja és önmarcangolásban, vagyis sötétségben él. A Denevérbarlang is igen dekoratívan ábrázolja lelke kettősségét, fent a fényes és hivalkodó Wayne-kastély - minden pompás, nincsen semmi probléma - , alatta pedig a zárt és örökké sötét barlang. Utóbbi sírként is értelmezhető, ahova eltemeti a Fájdalmat, ami ez esetben ő maga, hiszen Batmanként saját szenvedéseivé transzformálódik, a fekete ruha is a gyászt szimbolizálja. Bruce önnön siralmának élő emlékművévé lett.
A Batman-lét tehát nem megoldás, hanem vegytiszta menekülés és az érzelmi megrekedés állapota. Hogy miért? Szülei halála miatt iszonyatos lelkiismeret-furdalás nyomta Bruce lelkét egész élete során, nem beszélve az emiatt szintén gigászivá nőtt kényszeres vágyáról, hogy megfeleljen szüleinek és bebizonyítsa nekik - magának - , hogy mégis ér valamit. Ezek az érzések, kiegészülve a rengeteg haraggal - megsózva a veleszületett agresszivitás hátrányaival - egyre csak halmozódtak a tudatában, hiszen meg sem próbálta levezetni őket, nemhogy megoldást találni rájuk. Amikor Batmanné válik, az nem fellélegzés számára, hogy végre ki tudja engedni kicsit a gőzt és levezető szelepre talál, egyáltalán nem, sőt. Ez többet árt, mint használ, ugyanis Bruce ezáltal sok-sok év után megfelelő platformra lelt érzelmi játszmái és védekezési mechanizmusainak megélésére. A Batman-lét nem egy sötét alagútból való kibotorkálás, hanem bemenekülés egy sötét kastély “oltalmába”, felégetve minden hidat maga mögött. Mivel a már tárgyalt merevsége miatt mindig is menekült problémái elől, most még inkább rástartolt és saját magával is elhitette, nemes cselekedeteket visz véghez mindezzel. Persze ez a fajta önhitegetés szükségszerű, mi is aktívan műveljük nap mint nap.
Eljátszani a megmentőt azonban nem csak menekülésre jó, egy rakás játszma kiélésére biztosít alkalmat. Batmanként egy tekintélyelvű figura, akit - akár egy erőskezű apát - akkor hívnak, ha baj van. Ő az, aki rendet tesz, ebből is sejthető, hogy apja hasonló kaliberű lehetett. Amikor pedig büntet, az egyrészt ugye azért jó, mert ha rosszfiúkat dorgál, akkor kizárásos alapon ő kell legyen a jó - a jó gyerek! -, de ezáltal egyfajta önfeloldozást is nyer, kicsit olyan, mintha magát büntetné, hiszen a rosszak bűnhődnek, amiért nem voltak jók. Magával kapcsolatban is így érez, hiszen nem volt megfelelő fia a szüleiknek, a halálba kergette őket.
Különösen veszélyes berögzülése még a munkamánia, tehát a folyamatos készenlét és görcsös vágy a hasznos(nak látszó) tevékenykedésre. Mivel már Batmanként is létezik, ezért alig vagy szinte napokig nem is alszik, ezt a filmekben is láthattuk és talán mondanom sem kell, hogy ez az életforma nem tartozik az egészségesek közé. A folyamatos nem-alvás ráadásul egyfajta módosult tudatállapotot eredményez, aminek hatására az egyén csak az időben közvetlen közelében lévő dolgokkal tud foglalkozni, tehát újabb mesterséges falat emel saját maga és lelki problémái közé.
Ez az önspanolás is azt mutatja, hogy kizárólag a tettei mentén tudja meghatározni magát, a tétlen és egyszerűen csak létező Bruce Wayne-t nem tudja elfogadni, tehát nem képes saját magát önmagáért szeretni. Szüntelen bizonyítási vágy él benne, amit a szülei felé érzett megfelelési kényszer táplál. Ez pedig a szülők halott volta lévén, mint már írtam, az önmagába harapó kígyó csapdája.
Batman létrehozása következtében egy fojtogató örvénybe került és abban is fokozatosan egyre mélyebbre.
A helyzet ennél is elkeserítőbb, ugyanis ne feledkezzünk meg arról, hogy Bruce egész életét céltalannak érezte, míg szent küldetésének tudata fel nem sejlett előtte. Így nemcsak érzelmi elfojtásaiban és eltorzításaiban lelt hasznos megoldásokra, hanem kivételes képességeit is teljes mértékben hasznosíthatja, mint pl.: nyomozásnál intelligenciáját, közelharcnál remek fizikai kondícióját. A képregényekben nem is igen fontosak azok a részek, melyekben Wayne képében ténykedik és valószínűleg ő maga is várja, hogy mikor öltheti fel újra a sötét maszkot. Szép lassan ez vált fő létezési területévé és szenvedélyévé, úgy szokott rá, mint más ember a drogra. A védekezésként használt merevsége pedig egyre durvábban szakította el a többi embertől, nem tud és nem fog tudni senkit közel engedni magához. Legrégebbi és legstabilabb kapcsolata Alfrédhoz, a lakájához köthető, aki foglalkozása okán az ő kiszolgálására hivatott. Beszédes dolog ez is. Női viszonyai általában gyors lefolyásúak és érdektelenek, de minden esetben meddőek. Nem képes megnyílni és mivel önmagát nem szereti, másokat sem tud.
Életének soha nem volt lényeges része a lelki higiénia és kapcsolatainak meghitt ápolása.
A Batman-létet egyfajta terápiaként is felfoghatnánk, abban az értelemben, hogy mikor Bruce álarcot ölt, a saját fájdalmává transzformálódik, de mégse látni életében a változást, megfagyott ebben az állapotban. A barlang képében egy sírba temeti magát - a fájdalmát - , nem hozva felszínre azt. Bruce teljesen lecsúszott és megdermedt a mazochizmus egy egészen perverz szintre fokozott állapotában. Anyagi és természetadta lehetőségei ellenére éjjelente egy hideg, sötét barlangban ül és a pokol fekete lovasát játssza.
Bruce alapvető jellemvonásai a mártíromság és az agresszió. Az utóbbit talán még tudja kezelni, ugyanis szabályokat állított fel magának, amiket nem hág át soha, például nem gyilkol. Azonban mártíromság az az alapvető érzelmi pillér, amire élete épületét felhúzta és ami leginkább vesztét okozhatja. A merevség válasz volt a gyötrelmekre, de a merevség megtartását már a mazochizmus és depresszióra való hajlam számlájára kell írnunk.
Igazából Bruce Wayne életének legfontosabb szereplője Bruce Wayne. Megkeményedett szíve és csupán a szent küldetésére való koncentrálás vallási fanatistákhoz teszi hasonlatossá és szép lassan végleg át fog alakulni egy érzelemmentes pszichopatává, egy rigolyás agresszorrá, aki csak a bosszúban és erőszakban leli örömét; sőt, még örömét se, csupán egy szükségletet elégít ki, fájdalmára jelent ez pár órás gyógyírt.
Batman alakját rengetegen szeretik és bár látjuk szenvedését és menekülését, mégis legalább olyan utat választott, ami az elesettek oldalát képviseli. Mérhetetlen gazdagsága ellenére sem a léha tunyaságot és az élvezetek hajszolását jelölte ki céljaiként, valamint tudatosan vezetett élete is elismerést vált ki belőlünk. Szigorú szabályok szerint él és következetesen betartja őket, ez erős akaratról tesz tanúbizonyságot. Nem utolsósorban pedig az is szimpatikussá teszi, hogy hús-vér emberként jelenik meg számunkra, minden gyengeségével együtt, aki a nehézségek ellenére mégis felkel újra és újra, menetelve a saját maga által választott rögös úton. De hiába próbál úrrá lenni fájdalmán, lelki békéje érdekében csak remélhetjük, hogy egyszer veszi a cókmókját és otthagyja a gothami söpredéket, hogy nyugalomra leljen valamelyik keleti mestere templomában.
- Brauner Máté
